Ócska zsidó trükk - a legkeményebb Biszku-kritika
2010. június 19. írta: TuRuL_2k2

Ócska zsidó trükk - a legkeményebb Biszku-kritika

  Nagyon sokan írtak Bűn és büntetlenség című filmünkről, de az igazán hardcore kritikára mindeddig várnunk kellett. Most megérkezett: 

Mi van a háttérben?

 

Egy ócska zsidó csalás az egész. Mindig ugyanazt a trükköt alkalmazzák a magyarok meghülyítésére, de mi átlátunk a szitán. Most cion ostoba bölcsei kitalálták azt, hogy a kommunista terrorkorszakról (1945-1990) eltereljék a figyelmet, mivel ez a hosszú korszak a zsidók bűnözését bizonyítja, a magyarok ellen. Ehhez nem kell nagy fölismerés. Most elővtették a Biszku- ügyet, hogy belőle csináljanak bűnbakot, miközben tízezrével vannak a Kis-Biszkuk, az ávós, pufajkás gyilkosok, akik élvezik a félmilliós, milliós nyugdíjaikat, mint kommunista kitüntetettek is. Persze a Biszku -filmben a zsidó hóhér nyugdíját nem közölték, csak annyit, hogy a Rózsa-dombon élvezi az életét, a véreskezű magyargyilkos. Éppen tegnap ünnepelték a zsidókommunista, ávós bűnszervezet főnökének, Nagy Imrének az évfordulóját. Ehhez persze voltak állami kiadások és propaganda. Arról persze hallgatnak, hogy ez a filmcirkusz egy előre megrendezett zsidó műcirkusz, csak azért, hogy a valódi magyarirtásról ne essen szó, hanem a zsidó maszlagot nyomatják minden csatornán. Zsidók csinálták ezt a gennyes filmet és most megjátsszák az eszüket, mintha a Biszku-lányok tiltakoztak volna. 

(a teljes szöveg itt olvasható)

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr452093960

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: BISZKU BÉLA ÉS CHARLES ZENTAI IS ELHUNYT 2010.06.28. 08:55:37

Tegnapelőtt elhunyt Biszku Béla (89†)  és Charles Zentai (született: Zentai Károly) (88†).  – Egyes történész kollégák szerint valójában e két idős úriember azonos napon bekövetkezett halála zárja le végleg a XX. szá...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.06.19. 17:27:52

turul. uncsi már. azokkal is megutáltatjátok ezzel a nyomulással a filmet akik szeretik. uncsi.

Alfőmérnök 2010.06.19. 18:00:55

Felesleges volt ebből egy újabb posztot csinálni.
Elég lett volna a kommentfolyamba beidézni.

abandi 2010.06.19. 18:07:37

Ó, bazmeg harmadik!
Deportálják izrajélitáiába!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.06.19. 18:42:59

Attól, hogy Biszku nem zsidó (valószínűleg valami buta hucul vagy szőröstalú móc), attól az én szememben még nem lett kisebb gazember. Pont.

ü
bbjnick

abandi 2010.06.19. 19:17:16

@bbjnick:
B+!
Vagy olvasd át amit írsz mielőtt elküldöd, vagy hagyd a picsába!
Ha értelmes úgy is értjük, ha meg nem úgy is leszarjuk!
Senki sem kíváncsi a helyesírási szótárod előkaparási idejére!

ivrilider 2010.06.19. 19:32:20

Jaj, ne már! Ez a legszánalmasabb blog a világon. Szerinte a kurucinfóban összpontosul a legnagyobb izraeli befolyás. És amúgy se füle, se farka. Tehát az elszigetelődés olyan szintjére jutott magányos bolond írja azt a blogot, amit igazán sekinek nem kellene figyelembe vennie, viccnek is kevés...

El Topo (Sgt. Elias) 2010.06.19. 20:02:43

Erre az idézett blogra bőven elegendő olvasás nélkül csak úgy ránézni, hogy tudja hova tenni az ember.

abandi 2010.06.19. 20:11:07

@El Topo (Sgt. Elias):
Ezért a beszólásért kár volt billentyűt koptatnia a raciokomcsibrigadérosnak.
Bár, ha megfizetik...

WysiWyg 2010.06.19. 20:24:02

Ez nem "kritika" csak üres mocskolódás. Kár volt idézni belőle, a link bőven elég. Most talán a kevesebb több lett volna. Üdv.

abandi 2010.06.19. 20:28:54

@bbjnick:
Azért ne értsd félre a soraimat....
:-P

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.06.19. 21:14:53

@bbjnick:
Éppenséggel zsidó. Maga állítja, amikor önéletrajzában arról nyilatkozik, hogy a Horthy-rendszerben nem tanulhatott.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.06.19. 21:20:11

@El Topo (Sgt. Elias):
Egyáltalán hogy lehet ilyen blogokat találni, de főleg úgy beállítani, mint mértékadó blogot. Inkább érdemes lett volna Bolgárúúr írását idézni, amelyben Biszku elvtárs karakánságát emeli ki, valamint a baloldali gondolkodók üldözésének kezdetét.
Biszku zsidósága annyira érdekes, hogy a büdös féreg simán kinyíratott rendes zsidó embereket is. Innentől kezdve nem mindegy, ki szülte?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.06.19. 21:23:31

@Mr Falafel:

Hol olvasható ez az életrajz?

Nem lehet, hogy csak kamuzik, vetít? Mint a Hajdú "Steve" Pisti? Az is zsidóként reklámozza magát, holott - mivel kölyökkorából ismerem, tudom - akkora nagy hortobágyi paraszt, mint ide Okány:-D

ü
bbjnick

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.06.19. 21:31:41

@bbjnick:

méér, a hortobágyon nem voltak nyúlbőrösök, felvásárlók, hamis pálinkával házalók? :)

Thulsa Doom (törölt) 2010.06.19. 21:39:11

@El Topo (Sgt. Elias): Há' mér? Nagyon jó kis blog.
Többek közt itt is le van írva: "Sztálin árulónak tekintette a fiát. Jakovot koncentrációs táborba küldték. A sztálingrádi német vereség után Jakovot ki akarták cserélni a német 6. hadsereg vezetőjére, Paulus marsallra, de állítólag Sztálin ekkor azt mondta, hogy „egy katonát nem fogok marsallra cserélni!”.

Na, micsoda szívtelen komcsi volt mán'! De talán ha a balfasz, gyáva Horthy is így állt volna a kérdéshez, nem lehetett volna megzsarolni a fiával és bizonyára másként jöttünk volna ki a második VH-ból.
De hiába, Sztálin büdöskomcsi vót, így neki nem lehet igaza.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.06.19. 21:39:16

@Grift:

Biztos vannak, de találkoztam a "Steve" szüleivel és testvéreivel is és hogy ők nem zsidók, az k*rvafix!:-D Én egy tanyán nőttem fel a Tisza-árterében a saját fajtámat messziről megismerem.:-D

ü
bbjnick

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.06.19. 21:43:20

@bbjnick:
a tisza árterében is vannak bronzcipők? :)))

Tehetetlen Dodó 2010.06.19. 22:10:44

@Grift: @bbjnick: Már elvitték a színesfémgyűjtők.

tewton 2010.06.19. 22:37:29

@bbjnick:
"szüleivel és testvéreivel"
ezt a feleségétől is el tudja kapni az ember gyereke. vagy ez nem az?

Oblomov 2010.06.19. 22:38:16

Kétfrontos élethalálharc, TuRuL? Most aztán nem lennék a helyetekben!

:)

tewton 2010.06.20. 00:37:41

@Oblomov:
kétfrontos? kétforintos?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.06.20. 02:04:00

@tewton:

"ezt a feleségétől is el tudja kapni az ember gyereke."

Ha csak úgy nem!:-) De ehhez nem értek, nekem ilyen jellegű problémáim nem voltak/nincsenek:-)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.06.20. 02:07:18

@Tehetetlen Dodó:

Az én gyerekkoromban sem nyúlbőrösök, felvásárlók, hamis pálinkával házalók, sem színesfémgyűjtők nem látogatták még az árteret. Az időn kívül éltünk:-) Mostanában már a tonnás védműelemeknek, zsilipkapuknak is lába kél:-( Aztán ha jön az ár...

ü
bbjnick

Testleépítő Antifocista Műfutballhuligán 2010.06.20. 03:18:12

Aki kommunista, azt származástól függetlenül fel kell akasztani.

Bell & Sebastian 2010.06.20. 23:36:33

Mennyi marhaságot összeirkálnak itt a zsidókról!

Mint gyakorló állattenyésztő állítom, a belterjes szaporítással lehetséges kiemelni, dominánssá tenni egyes tulajdonságokat, de cserébe egyre több a selejtet is kapunk, így marad az átlag változatlan, a deviáns meg egyre több lesz.

Amíg Dr. Jekyllék felszabadultan vérnőszntek, addig a jöságos Mr. Hydeék önfeledt gyerekeknek játszani gigantikus Dinamit Nobel -díjakat fejlesztettek, Kicsi Fiút és Kövér Férfit.

Ez a hajdúpacnisteve nemcsak modoros és buta mint a főd, de a tetejébe még a viccei is tanácsköztársaság-korabeliek.

ArmaGeddon Bácsi · http://ordoguzo.blogspot.com/ 2010.06.21. 08:30:18

Az idézett blog teljesen komolytalan, vagy fizetett provokátor, az ilyeneket egyből ki lehet szűrni, ha Hitlert dicsérik.
Minimálisan tájékozott antiszemiták tudják, hogy Hitler a zsidó bankárok kreálmánya volt.
Amúgy "Béla bácsi" meginterjúvolói valóban ránézésre hordozzák a sokévszázados embertenyésztési kísérlet ismertetőjeleit.
Ennyiből a blog nem is téved.

ArmaGeddon Bácsi · http://ordoguzo.blogspot.com/ 2010.06.21. 09:23:51

@ArmaGeddon Bácsi:

Ennyit a hitleri fajelméletről, egy régi zsidó találmány...

Hogy kik finanszírozták Hitlert (zsidó bankárok, akik akadályozták a Hitlerellenes zsidó bojkottot is):

tarpley.net/online-books/george-bush-the-unauthorized-biography/chapter-2-the-hitler-project/

The Hitler Project

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2010.06.21. 09:44:07

@Bell & Sebastian:
"A Biblia ismert története "Jákobnak csudálatos szerződése Lábánnal", amely szerint Jákob a szolgálat fejében megkapta Lábán tarka juhait, amelyek részaránya sokkal kisebb volt, mint a Lábánnál maradó részarány. A történet szerint azonban idővel mégis Jákob lett a gazdagabb. Erre a paradoxonra több misztikus magyarázat született (már a Biblia maga is tartalmaz egy ilyet, és Thomas Mann is foglalkozik e rejtéllyel), de — amint Rényi Alfréd egy alkalommal felhívta rá a figyelmet — ez a paradoxon minden misztikum nélkül, egyszerű matematikai következtetéssel is megérthető, mégpedig arra építve, hogy Jákob sohasem adott vissza juhokat Lábánnak, Lábán viszont mindig odaadta juhainak egy — igaz kisebbik — részét Jákobnak.

Jelölje Jn Jákob, Ln pedig Lábán juhainak átlagos számát az n-edik évben (a kezdeti 0-adik évben J0 = 0, L0 pedig valamilyen pozitív szám). Tételezzük fel, hogy minden juhnak minden évben átlagosan U darab utóda lesz. Ezek átlagosan p-edrésze Lábánnál marad, q(=1-p)-edrészét pedig megkapja Jákob. Ekkor Ln+1 - Ln = UpLn és Jn+1 - Jn = UJn + UqLn, ahonnan Ln = L0(1+Up)n és Jn = L0(1+U)n - L0(1+Up)n, vagyis

ami valóban végtelenhez tart az n növekedésével, vagyis idővel Jákob valóban összehasonlíthatatlanul gazdagabb lesz Lábánnál. Ha például q mindössze 10% és U = 2, akkor 20 év multával (azaz ha n = 20), Jn/Ln már körülbelül 3.

további irodalom
Rényi Alfréd: Sztochasztikus folyamatok a biológiában. In: Természet Világa, 1980 március—április; sajtó alá rendezte Katona Gyula.
Paradoxonok a véletlen matematikájában 187. o."

És akkor még szó sem esett az itatónál leszurkált "csíkos vesszőkről"...
Na Ja, a matematika sem tud minden részletre kellőképp kitérni.

Bell & Sebastian 2010.06.21. 10:22:08

@inszeminator:
Valahol meg is van, de mem lett meg. Elkezdtem keresni, hármat is leporoltam ismétlésre:
Hawking-Penrose - A tér és az idő természete
Keegan - A csata arcai (nem lehet megunni)
Cseh - Hadiösvény
A mai napra tekintettel az utóbbival kezdem. :)

A juh/birka felvetésre:
- a folyamatot nagyban befolyásolja, ki mennyit húz a nyársára (to eat, no to satisfaction)
- ha csak az egyik fizet hozzáadott értéktöbblet -adót, úgy könnyű
- a fenti példa alapján a juhász gazdagabbá válik mint a gazda
- ...bankár mint betétes

Stimmel, olvasták. Sajnos! :(

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.06.21. 10:35:17

"gy ép magyar hangsúlyozású mondatot nem tud kimondani, de a magyar nyelv használata is nehezére esik neki"

vö:

"nem a Biszku film a téma, hanem a 65 éve tartó zsidóbűnözők uralma"

LOL :)

Bell & Sebastian 2010.06.21. 11:17:24

@mavo:
Nem értek egyet, van az vagy 90 év is! :)

Bell & Sebastian 2010.06.21. 11:18:48

@mavo:
Elnézést, világméretekben, persze.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2010.06.21. 11:36:03

@Grift: mi uncsi? én tök jót röhögtem ezen.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.06.21. 11:53:26

@Bell & Sebastian:

nem kétszáz? le vagyok maradva ezek szerint ...

Maisie MacKenzie 2010.06.21. 15:29:29

@Bell & Sebastian:

Ez hogy jött ki?

FJI-t nem számítod be? :-)

Maisie MacKenzie 2010.06.21. 15:31:20

@mavo:

1789 francia forradalom
1897 bázeli kongresszus

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.06.21. 16:48:02

amúgy meg hogyhogy kimaradtak a templomosok? meg a szabadkőművesek? salamon temploma, héhó!

lesz az hét-nyolcszáz év is, ha akarjuk :)

Maisie MacKenzie 2010.06.21. 17:46:15

"Amúgy "Béla bácsi" meginterjúvolói valóban ránézésre hordozzák a sokévszázados embertenyésztési kísérlet ismertetőjeleit."

Az antiszemitizmushoz nincs is szükség zsidókra, elég ha csak az idegent, a mást, a torzt zsidózzuk le.

Bell & Sebastian 2010.06.21. 22:54:01

@mavo: @Maisie MacKenzie:
Meggyőztetek, számoljunk a szétszóratástól, az kerekítve kétezer.

Az antitézist meg kell hogy előzze a tézis. Esetleg valamit ha hallhatnánk annak kritikájáról?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.06.21. 23:08:39

@Bell & Sebastian:

"Az antitézist meg kell hogy előzze a tézis. Esetleg valamit ha hallhatnánk annak kritikájáról? "

hú, ezzel biztosan célzol valamire.

lehetne úgy, hogy megosztod velünk, _mire_? :-)
süti beállítások módosítása