Fóka
2007. január 22. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Fóka

Jó estét, jó szurkolást kívánunk kedves nézőinknek! 2007 első igazi rangadója egy fővárosi összecsapás lesz. Az októberi kiütéses vereség után Újlipótvárosra és Erzsébetvárosra visszaszorult hárommadaras tábor különmeccsén eldől, hogy ki fogja ezentúl magasba emelni a megtépázott liberális zászlót.

Sötétkék színekben Fodor Gábor, a hórihorgas csapatkapitány körül Bőhm András, Béki Gabriella, Gulyás József, Ungár Klára, Kis Zoltán, Bauer Tamás, az idegenlégiós Szent-Iványi István és a rangidős Bálint gazda ügyeskedik, korbeli kiegyenlítésül a Fodor-krút erősíti John E. and the New Generation.

Vörös tollakkal ékesített világoskék mezben feszít a Kóka (Szerelmesvagyok) Jánost támogató Rajk László, Haraszti Miklós, Magyar Bálint, Pető Iván öregfiú négyesfogat, valamint Bruck (négyesmetrókommunikáció) Gábor, Csepeli (bloggerfikázó) György, Hack (Hit) Péter, Jaksity György, Majtényi László, a liberálbálvány Konrád György és Vágvölgyi B. András, aki a kurvalaza gonzóújságírás hazai atyjának tekinti magát, amióta egyszer Hunter S. Thompson ráfogta a shotgunt.

Aki a két csapat összeállítása láttán vakarja a fejét, valószínűleg nincs ezzel egyedül. Furcsa törésvonalak szaggatják a pártot. Lehet, hogy nekik is jól jönne egy megtörhetetlen, spirituális vezető.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr8930066

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bitadani · http://bitadani.blogter.hu 2007.01.22. 02:06:01

bruckot, jaksityot vagy csepelit (akinek a főnöke), megértem, de a többiek vajon mit látnak ebben az amway-ügynökben, amit mi nem?

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.01.22. 02:26:55

Nekem a Tóta W. által felvázolt iwiw-kontra szuláksó kommunikációs anTRÉ is elnyerte a tetszésemet.:)

nénike · http://mandiner.hu 2007.01.22. 09:08:18

Egyik kutya, másik iwiw. (Kutyát nem tartok, a másik sem jó semmire, de olyanom azé' van.)

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2007.01.22. 09:11:16

OFF
Kedves Smalladam!

Távol állok attól, hogy rokonszenvezzek a hevült árpádsávos technikatanárnőkkel és autófényezőkkel, (bár a szólásszabadsághoz való jogot nem vitatnám el tőlük), de hétvégi tudósításodban (www.hirszerzo.hu/cikk.php?id=27301) a Gyurcsány-villa kapcsán említett "lopott" melléknevet nem tenném idézőjelbe: az a ház effektíve lopott.
Üdv:
Ob

ON

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.01.22. 13:47:19

Kedves Oli bácsi!

Köszi, nemtom honnan van a ház, de azt mondjuk nem hinném, hogy Apró Antal építtette... A "lopott" szó egyébként idézetként szerepel.

Máskülönben a szólásszabadságot én sem vitatom el tőlük, sorry, ha ez érződik ki a szövegből, csak valaki már szólhatna nekik, hogy szeptember 17. óta szó szerint ugyanazt mondják minden alkalommal, semmi ötlet, semmi invenció.
Mostanában elég sok időt töltöttem ezek között az emberek között, és igazából sajnálom őket, mert az az érzésem, hogy a hangzatos/fenyegető jelszavak mögött kurvára fogalmuk sincsen, hogy mit is akarnak. Csak az biztos, hogy rajtuk kívül már lassan nincs embercsoport ebben az országban és azon kívül sem, akit ne tekintenének ellenségnek.

Az pedig keresztényként külön elszomorító, hogy mindezt keresztek meg Isten neve alatt csinálják.

:-S 2007.01.22. 15:18:07

smalladam


" csak valaki már szólhatna nekik, hogy szeptember 17. óta szó szerint ugyanazt mondják minden alkalommal, semmi ötlet, semmi invenció. "

Ez mondjuk az egyik leggusztustalanabb tulajdonsága a média-világnak...

Minden csoda három napig tart - aztán meg már az a hülye, aki nem hajlandó napirendre térni fölötte, csak, mert nem mond semmi újat.

Előbb-utóbb mindenhez hozzászokunk, ez talán tény - de annak azért inkább sajnálatos. Ebben speciel igaza volt a 168 órának anno: "Már n+1 napja nem értjük, hogyan maradhatott hatalmon Gyurcsány Ferenc!"

A helyzet sem új, hé!

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2007.01.22. 17:09:19

Kedves Smalladam!

Rosszul fogalmaztam: egyáltalán nem vontam kétségbe tudósításod hitelességét, és persze, hogy nem vontad kétségbe a szólásszabadsághoz való jogot, bocs. jelezni kívántam, hogy nem értek egyet velük, de a jogaikat sem vitatom. Ez amolyan elhatárolódás, bár ezt a balosok szeretik.

Nekem az az egy "lopott" szúrta a szememet (mert lehet, hogy idézet, de miért csak az az egy szó?), a legjobb összefoglaló eddig a ház sorsáról: mn.mno.hu/index.mno?cikk=334893&rvt=9&s_text=apr%F3-villa&s_texttype=4, tudom, hogy nem sikk az mno.hu-ra hivatkozni, de ebben az ügyben Qk végezték a legkomolyabb kutatómunkát. (Persze vannak benne hiányosságok: 1944-ben nem a nyilasok vették zár alá a házat, hanem a Sztójay-kormány, etc.)Ezt az egész ügyet a magyar demokráciára mélységesen jellemzQnek tartom, vesszQparipám, mondhatni.

Egyébként lehet, hogy tényleg bolondok, és ugyanazt mondják, de gondolj bele: attól, hogy valamit sokszor elmondanak, attól még lehet igaz.
Üdvök.

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.01.22. 18:07:38

Oli bácsi!

Köszi a linket, igen, körülbelül pont így képzeltem el...:(

Különben állj, állj, állj...most nekem is el kell határolódnom. Itt nem Gyurcsányról van szó. Az október környéki blogkommentekben én is leírtam párszor, hogy Ferinek le kellett volna lépnie, vagy valami hasonló.

Ezért én teljesen megértem, mikor azt követelik, hogy mondjon le. Sőt, igazából még egy csomó dolgot megértek a követeléseikbeől, tekintve pl. hogy sokan öregek, nyugdíjasok, szegények, el vannak keseredve.

Csak azt akartam mondani, hogy odamentek szeptember 17-én, kitaláltak valamit, amiből semmi elmozdulás nem történt a saját mozgalmuk keretein belül.

Felállítottak pár bizottságot, ami nem csinált semmit, azon kívül, hogy kritikus pillanatban leárulózták egymást. Mindig megígérik, hogy tartanak nemzetgyűlést, rendszerváltást stb, de ilyen téren sem történik előrelépés. Létrehoztak legalább két honlapot, ami nem több, mint egy faliújság. Folyamatosan ellenségeket gyártanak maguknak, mindig elmondják, hogy most Kuncze a zsidó, Ibolya a halálmadár, Orbán a nagytőke hazug bábja. Néhányszor végigvonulnak a városon. Oké, ma feljelentették a kormányt...

Szóval engem ez zavar, hogy ez a cucc helyben jár, nem lép semerre, az értelmes emberek már szeptemberben otthagyták, és elkomolytalanodik, amit nem vesznek észre.

Nem kell egyetértenünk, ez az én koncepcióm.
Viszont ezt a leggusztustalanabb médiavilágozást hagyjuk...Ha erről akarsz polemizálni Benedek, ajánlom neked Dr. Krausz Tamást vitapartnernek, élmény lesz:)

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.01.22. 18:37:06

nénike!

Át lettél baszva az iwiweddel!
Sajnos én is, bár lakájmédiai pozícióim talán megvédenek...

www.kuruc.info/reszletes.asp?MainID=1&HirID=8772

mborsik · http://abszurdisztan.freeblog.hu 2007.01.22. 20:20:39

Gyerekek, velem van a baj, vagy szerintetek is vérlázító, hogy 12%-os bányajáradékért készülnek elkótyavetyélni a történelmi nagyságú makói földgázkincset? Nem érne ez meg egy postot?

RobinMasters 2007.01.23. 03:16:48

Témához visszatérve: nem értek egyet az "egyik kutya, másik eb" megállapítással, szerintem Fodor és Kóka között több a különbség, mint a közös vonás.

FG őszinte hívője annak a (picinykét szélsőségbe hajló) torzmerev liberalizmusnak, amit nyilvánosan is képvisel. Multilaterális politikai párbeszéd, általános társadalmi tolerancia, kulturszabadság, melegszabadság, drogszabadság. Egyáltalán: egy szociktól nem függő szadeszvízió. Ilyen nincs. Pontosan az idealizmusa, ami miatt már annyiszor alkalmatlannak bizonyult politikusnak - pláne vezetőnek. Nomeg a linkség, ugye: Fodor személyében is az maradt aki volt, egy hippi. Nemigen tarthat igényt rá, hogy leadership ügyében komolyan vegyük/vegyék, de mint véleménye mellett régen kitartót, morálisan szerintem el lehet fogadni.

Kókát nem. Neki valószínűleg egy kiadós verés hiányzik a lelkében tárolt cookiek közül. Láthatólag mindenkinél többre tartja magát, retorikában és politikában gátlástalan, nélkülöz mindenféle szellemi alapozást, viszont kielégíthetetlen ambíciói vannak.

A szorgalmas idióta pedig sokkal veszélyesebb a link idiótánál.

:-S 2007.01.23. 11:29:43

smalladam

Bocs, lehet, kicsit félreértettelek...

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.01.23. 14:46:47

Nem baj, nem baj:)

urbangeri · http://blogtika.blogter.hu 2007.01.25. 12:34:55

Ugye itt is jön a táborok és a táborok felépítette mítoszok harca.

"Szétesett" Fodor Gábort hátulról igyekszik támasztani egy csapat, akinek igen is jó figura Fodor aki szembe mert menni a SZDSZ hülyeségeivel Sztem az SZDSZ legnagyobb szégyene a 10%-os áht hiányhoz való szó nélküli aszisztálás.

(Mondjuk az én számomra legcikibb, az adócsökkentés volt, és csak azért volt jobb Matolcsy TB csökkentésénél, mert nem mondott semmi konkrétumot, azon túl, hogy 2008-tól legfeljebb. Megjegyzem ez is szinte lehetetlen.)

Másrészt a liberális szétesettség sztem a Kuncze mögött álló Horn-Magyar duó mítosza, amire hivatkozva aztán muszáj volt megnyírbálni a belső demokráciát.

nénike · http://www.ufi.hu 2007.01.25. 20:14:46

Urbánus Gergely!

Itt már nem csupán a belső demokrácia megnyirbálásáról van szó. Horn Gyula és Medgyessy Péter miniszterelnökké választásakor szünt meg az SZDSZ hitelessége. Gergényi vasedény prefektus kitüntetésével pedig a hardcore szadisták számára is világossá vált, hogy ez a párt már köszönő viszonyban sincs a rendszerváltó SZDSZ-szel.

(És még mielőtt elkezdenél Fideszezni, jelzem, igen, igazad van.)

urbangeri · http://blogtika.blogter.hu 2007.01.26. 09:37:03

Szerinted igen. Szerintem meg nem.

Gyűlöltem Horn Gyulát az elcsalt tévé és rádió tenderekért. Sztem Gyufa leszopatja Kókát, de ha én lennék, csak elővenném a tenderek ügyét. És csak annyit mondanék, hogy egy ilyen korrupt alak már igazán nyugdíjba vonulhatna. Esetleg megemlíteném, h a Tilos rádiónak azért kellett vesztenie, mert alkoholistának titulálták egyik műsorában Horn Gyulát.

Magyarék igazi puhapöcsök voltak, nem mertek kilépni Bokros távozásával.

Ugyanez a gyengeség a 100 napos program alatt és aztán végig. Egyedül Bauer és Fodor kritikái miatt nem volt ciki liberálisnak lenni.
Nincs bennük erő, nincs bennük tartás.

:-S 2007.01.26. 11:00:42

urbangeri

Fodor OK, de Bauert azért sztem nem kellene feltétlen elfogadni... Amihez kicsit értek és amiket láttam tőle - "közgazdászként" írott cikkekben legalábbis éppúgy bármiféle nyilvánvaló ferdítésre hajlandó, mint Mellár Tamás*, ha a Szent Cél ezt kívánja...


* Itt nem annyira a Heti Válaszbeli, mint a Magyar Nemzetbe írott cikkeket értem...

urbangeri · http://blogtika.blogter.hu 2007.01.26. 11:34:04

Én szeretem Bauert, szertintem írásai jók, aztán ha vannak különbségek, az már betudható a pártszimpátiának. Égy pl. Stumpffal vagyok hasonló képpen. Melák Tamás, hát ő a jobboldlai elfogultság mintapéldánya volt, olyan Járai féle nagyon pártos, de azért hozzáértő figura, nem basztam volna ki a KSH éléről, amikor már csak 8 hónapja volt hátra. Az Katona Tamás bosszúja volt.

Szóval Bauer állta a sarat a négyekkel szemben, és nem lépett ki. De én SZDSZ tagként nyilván a nem magában az áltzlunk képviselt elvekben, hanem azok hajlékony kezelésében látom a problémát, és nem futok el, hanem küzdök.
Ha a régi erős emberek, Tölgyesy, Kis, Hack, TGM nem lépnek olajra, akkor már rég meg lehetett volna csapni a jelenlegi brigádot.

Ja és Tölgyesy a Fidesztől is meglépett, szóval ott is van ok magyarázkondi, ha elfogadjuk, h Tölgyesy amolyan liberális lakmusz papír, izé indikátor, lelkiismeret stb

:-S 2007.01.26. 12:47:17

Járairól a Figyelő a múlt héten közölt egy hosszabb cikket, szerintem érdemes elolvasni.

SZVSZ jegybankot jót és korszerűt csinált, a nyilatkozatait meg egy idő után nem vették komolyan...

A választások körül azért olvastam Bauertől csúnya csúsztatásokat, na... Nem találom sajnos :-(((

tudatlan 2007.01.26. 13:13:11

urbangeri,
Tolgyessyvel kapcsolatban inkabb neki kene magyarazkodia, mi a frasznak ult be oda es csinalta a nagy semmit:)
ja lakmuszpapir:)

:-S 2007.01.26. 13:41:26

Hát Tölgyessytől az se volt szép, amikor 2002-ben a HVG-ben oldalakon írt csúnyákat a Fideszről, közvetlen a választások előtt :-)

De kirakni azért kár volt szerintem is...

ergé 2007.01.26. 16:44:34

Urbangeri: "nem basztam volna ki a KSH éléről, amikor már csak 8 hónapja volt hátra. Az Katona Tamás bosszúja volt"

Én meg Katona Tamáson álltam bosszút, amikor az egyetem első évében, statisztika zéhá után lézengő ritterként kifelé tartva levertem a vizsgáztató Katona laptopját a katedráról. 300 ember szeme láttára :-)

Tudom, egotrip, de elmondom, hogy szemináriumvezetőm volt és vizsgáztatott Dobrev Klára, Polt Péter, Morvai Krisztina, Katona Tamás, Navracsics Tibor, Valki László és egyéb VIP-k :-) Vegyes kis névsor. Mégse lett belőlem jogász :-)))(egyelőre)
süti beállítások módosítása