Szlovák-magyar dva bratanki II
2007. október 11. írta: AgentUngur

Szlovák-magyar dva bratanki II

Egy fideszmaradifasiszta javaslat

Hogy az I. rész agymenését némileg konkrétabban folytassam, szektásként alapvetően úgy gondolom, Fekete mentálhigénikus-történész úr egy idióta, a cikke (olvassa el mindenki!) és gondolkozása annak az egészen beteg történelem-szemléletnek az eredménye, ami a mai magyar baloldal szellemi elitjének egy részét jellemzi.

Ezek az emberek ilyen szövegeken nőttek fel: „A párizsi békeszerződés demokratikus jelleget viselt, amely a Dunavölgy békéjét, a népek összefogását szolgálta (…).”.” „A tőkés és földbirtokos osztály azért fájlalta a trianoni békét, mert jelentősen megnyirbálta kizsákmányolható területeit.” (…) „A nemzetiségek, köztük a szomszédos országokban élő magyar kisebbségek is, felszabadultak nemcsak a burzsoá földesúri kizsákmányolás, hanem a nemzeti elnyomás alól is.”(…) „1956-ban újra bebizonyosodott, hogy a mai magyar nacionalizmus: a nemzetellenesség, a hazaárulás programja és ideológiája.”

Ugye fáj? Sokkol. Havas Szófia is ebből tanult. Fekete György is, és mindketten köztünk vannak.

Fekus szösszenetéből ítélve annak a balos hagyománynak a része, mely szerint 1867-1918 között „kíméletlen” magyarosítás folyt, Horthy „példátlan” soviniszta rezsimet hozott létre, a magyarság a II. világháborúban „szektás, fasiszta népként” viselkedett, Hitler utolsó csatlósa volt stb. Eközben a szomszédos országokat, népeket, illetve a korszellemet nem elemezik, mi vagyunk (a magyar jobboldal) az ordenáré állatok, akiktől félni kell, pedig hát a magyar jelenségek ugyebár nem voltak kiszakíthatóak a világ folyamataiból. A Fekete úrhoz hasonlók nem látják, hogy végzetes következményei nem annak voltak, hogy a magyar vagy a német inherensen fasiszta nemzet (nem az ugyanis), hanem annak, hogy az utódállamok határai mélyen belevágtak a német és magyar etnikai területbe, olyan frusztrációt keltve, ami a németeknél Hitlerhez vezetett.  Ma sem látják, hogy a probléma gyökere nem Magyarország, nem is a magyar szélsőjobb. Normális gondolat az, hogy aggódjuk magunkat halálra 56 idióta miatt, és közben ne tegyük szóvá, mi folyik a szomszédunkban, ahol az idióták a kormányban ülnek? Hogy más udvarán ne sepregessünk?

Mint elfogult nemzetieskedő, tévelygő nacionalista, fideszmaradifasiszta úgy gondolom, hogy a magyar nyelv ráerőszakolása a kisebbségekre sem céljaiban, sem módszereiben  (erőszakosságában) nem különbözött a korabeli hasonló francia, román, német, szerb (a sor még hosszú), gyakorlattól. Körbealázhatjuk a régi Magyarországot, de akkor sem. Ugyanakkor hiszem, hogy nem volt szép, és legfőképpen nem volt bölcs. Kérhetünk bocsánatot a szlovákoktól azért, hogy nem fogadtuk el őket társnemzetnek. Tegyük meg, nem lesz belőle baj, biankó, minden ellentételezés várása nélkül. De azért, hogy az etnikai határokig, de nem tovább, kérte és elfogadta Magyarország a bécsi döntést, azért ne. Még a Feketéhez hasonló balfaszok is elhihetik, hogy Horthy is jobban örült volna, ha London, Washington és Párizs is döntnök, nem csak Berlin és Róma.

Hogy végül valami „konstruktívat” is szöszmörögjek  fideszmaradifasisztaként azt mondom, hogy semmi értelme sincs szlovák-magyar bratankit játszani. Hiába fogadom én el (magyar viszonylatban) erősen nacionalista elemként, hogy nekik szabadulás volt 1920, ha szlovák oldalon hasonló megértést a mi problémánk iránt csak az erősen liberó oldalon találok, akik az életbe nem kerülnek kormányba. Hornt, Megyót, Fletót minden békülékenységével, megalázkodásával annyiszor csapta már Meciar, Dzrurinda és Fico pofán, hogy ideje lenne megtanulni, semmi értelme laposkúszásban közlekedni, önalázni, nem érünk el vele semmit. Itt csak a nemzetközi kényszerhatások működnek, az meg csak akkor lesz, ha feszültség lesz. Derüljön csak ki, ki az a Fico és kik vannak mögötte. Mert Fekete egy dolgot megértett: feszültséget sem Brüsszel, sem Washington nem akar. A mai Európában pedig hála az égnek ilyen esetekben már nem kisebbséget szokás lecsapni.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr27193310

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Istvan 2007.10.11. 13:57:34

elso :)

Kedves Reakcio!

Barati tanacskent javasolom, hogy a postok ne quantalva jelenjenek meg. Napokig semmi, csak ragodunk a regi postokon, aztan egyszer csak tomegevel jelennek meg az uj postok. Szerintem a llatogatottsagot is feljebb tudnatok huzni, az meg ugye Nektek is jol jonne. Meg az olvasokozonsegnek is az egyenletesebb eloszlas.

koszi

Syr Wullam 2007.10.11. 14:07:49

Csak egy megjegyzes: Fekete NEM tortenesz, hanem tortenelemtanar. Lehet, hogy vegzett tortenelem szakot, de attol meg nem lesz belole tortenesz. Ezzel az aggyal meg foleg nem.

A Fekete-szosszenetet egyebkent kave helyett ajanlom; en legalabb is jol felk***** tole az egyamat.

Őrnagy Őrnagy 2007.10.11. 14:45:31

A kommenisták és szellemi társaik Károlyi Mihály óta csak a seggnyalásra, megalázkodásra képesek.
Nem jöttek még rá, hogy a szláv és dák népeknél ez nem működik.
Vissza kell hínvi a pozsonyi nagykövetünket, oszt kész.

szejler 2007.10.11. 14:46:11

Istvannal egyetértve; a dömping nem praktikus.

A témához praktikusan, nemzeti sérelmeket félretéve.

Rengeteg olvasata van, lenne egy egyoldalú magyar bocsánatkérésnek. Kezdve a miértel, folytatva a hogyannal, egészen a várható haszonig.

Fekete György kiindulási pontja, az a számomra naivnak tűnő elgondolás, hogy pozícióinkat tisztázva, nemzeti sérelmeinken felülemelkedve oldhatnánk a szlovákokban élő sértettséget, ellenszenvet. Utóbbi valóban nélkülözhetetlen a kétoldalú viszony, és elsősorban az ottélő magyarok helyzetének gyógyításához.

Nem tudom, Feketének milyen minőségű ismeretei vannak a szlovák nép és ettől különválasztva a helyi politika lelki mozgatórugóiról, de abban biztos vagyok, még viszonylag pontosan is, csak testközelből, Szlovákiában lehetséges ezt megítélni.

Innen Magyarországról, minden egyoldalú empatikus kísérlet, ködbe durrogtatott puskagolyó, pazarló, és kockázatos vállalkozás. Mocsári mentőakció helyismeret nélkül, ha úgy tetszik.

Az egyoldalú gesztus úniós véleményre gyakorolt reménybeli hatása ismételten naiv, az európai politikai, diplomáciai hagyományok, és gyakorlat ismeretének hiányát mutatja. Erkölcsi alapokon nyugvó, a gesztust jutalmazó állásfoglalást, pláne támogatást várni ostobaság.

Tudjuk e egyáltalán, mekkora szerepet játszanak a szlovákokban élő görcsben a felhozott problémák?

Hiszen, tudjuk, hogy a legtöbb vélt vagy valós történelmi sérelem, csupán ürügy, és eszköz egy bizonytalan kamasznemzet öndefinícójához.

Mi lenne így a gesztus hozadéka? Lenne egyáltalán?

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2007.10.11. 15:05:21

Istvan:
Valóban ránk fér némi termelés-optimalizálás. Most éppen sokunkra jött rá az írhatnék, ez ellen nem lehet mit tenni - inkább a terméketlenebb napokra kell megoldást találunk.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.10.11. 15:13:23

Ezt a Gönczöl-bizottság jelentéséből idézem. Hosszú, de ezúttal szerintem a fején találták a szöget.

Az alaphelyzeten, amelyet nem a magyar nép, hanem idegen
hatalmak határoztak meg, lényegében véve nem változtatott, hogy a politika előterében álló
személyek merő kényszer hatására fogadták-e el a kialakult állapotot vagy pedig örömmel
szolgálták ki az idegen akaratot. Ennek személyes megítélésükben lehet szerepe, de
magát a kiszolgáltatottságot nem változtatja meg. Nem változtatja meg egyébként az sem,
hogy a rendelkezésére álló keskeny sávot az egyik vagy a másik vezető mennyire akarta és
tudta felhasználni az ország javára, érvényesítve így valamennyi szuverén szándékot is.
Horthy Miklós a végelszámolás szerint is kihasználta annyira, hogy megmentette a budapesti
zsidók mintegy felét. Rákosi Mátyás nem is kereste a cselekvés szabad sávját, szemben
Nagy Imrével, aki miniszterelnöksége idején talált terepet a viszonylag önálló cselekvésre.
Amikor pedig a magyarok 1956-ban felkeltek a jogok hiányát megtestesítő rendszer,
egyúttal az önálló államiságot eltipró szovjet megszállás ellen, a kommunista Nagy Imre –
némi habozás után – melléjük állt, amiért végül az életével fizetett. Kádár János ezzel
szemben – e szempontból mellékes, hogy milyen hatásra és fenyegetésre – nemcsak cserbenhagyta,
de meg is torolta e tettet, hogy később apró taktikai lépések sorozatával enyhítsen
valamit a szovjet szorításon.
A magyarok nagy többsége alig tud valamit erről a történetről. Mindazok, akik a
számba vett időszakban végezték iskolai tanulmányaikat, rendszeresen hazugságokat találtak
a tankönyveikben, illetve a magyar történet legfontosabb dátumairól semmit nem találtak.
Ha csak az 1949 és 1990 közötti agymosást vesszük vizsgálat alá és figyelmen kívül
hagyjuk a már említett késlekedést a tankönyvek megújításában a rendszerváltást követően,
azt találjuk, hogy egy diák nem találkozott a trianoni békeszerződéssel és következményeivel,
a második világháború hiteles történetével, nem hallott a holokausztról, a felszabadítás/
megszállás anomáliáiról, a Rákosi-korszak rémtetteiről, 1956-ról pedig azt tanulhatta
meg, hogy az ellenforradalom volt, vagy jobb esetben a „sajnálatos események” kategóriájába
tartozott. A szisztematikus félrevezetésnek kitett egykori fiatalok ma nagyjából
huszonhat és hatvanhat év közöttiek. 1990 után ők és mások is azzal szembesültek, hogy
mindannak, amit megtanultak, a nagy része hamis, illetve hogy az ország hiteles történetéről
úgyszólván semmit sem tudtak meg. Másfelől viszont a családokban részleges esettörténetek
mentén mégis léteztek töredékes emlékképek is. Áthagyományozott történetek éltek
és élnek a Don-kanyarnál történtektől kezdve a zsidók és magyar civilek elhurcolásának,
a „zabrálásoknak” és a „malenkij robotnak”, valamint a németek kitelepítésnek emlékein
át 1956-ig és tovább. A zavaros áradat magával hömpölygette a múlt emlékeit az egykori
irredenta nótáktól kezdve a Karády Katalin-slágereken át a Székely himnuszig. A
múltnak ezeket az emlékeit utóbb további elemekkel és szimbólumokkal egészítették ki.
Hiteles történet és identitástudat híján sokan kezdtek pótszerek után kutatni. Fantasztikus
eredetmondák terjedtek, dilettáns alapokon nyugvó rokonságkutatás vette kezdetét,
„szoborháború” robbant ki, reminiszcenciák keletkeztek olyan múltbeli formátumok és
szereplők iránt, amelyeket és akiket elsősorban az ellenkép keresése emelt piedesztálra. E
körben megtalálható a Habsburg uralom iránti nosztalgia, Trianon ismerete és értelmezése
helyett „Trianon” mint szimbolikus nemzethalál, Horthy Miklós és mások képének egyoldalú
megnemesítése, sőt – szűkebb körben – még a nyilas rezsimé is. A másik oldalon
amnézia mutatkozik a Kádár-korszak megtorlásával és jogsértéseivel kapcsolatban, míg az
emlékezők a joviális, kacsintgató Kádár képét idézik maguk elé, a létbiztonságra és a felemelkedési
lehetőségre hivatkozva.

AgentUngur 2007.10.11. 15:45:09

Tény, a magyar jobboldalnak is megvannak a maga idióta toposzai. Jellemző pl a probléma kizárólag demográfiai szemüvegen történő vizsgálata: a folyamat, amelyre állandóan utalgatnak, tehát a magyarság arányának csökkenése valós, de a kiindulószámok, becslések túlzottnak tekinthetők. Engem például sokáig ingerelt egy azóta jobbikos évfolyamtársam, aki szerint 3 millió magyar volt erdélyben, és a fele eltűnt. Hová??? De Antall is folyaamtosan félmilliós vajdasági magyar közösségről beszélt. Hol voltunk már attól 1991-ben. sőt sose volt annyi magyar délvidéken. De talán mert ebben (másban nem)kifejezetten jobbos vagyok, ez kevésbé ingerel, mint a fekushoz hasonlók. Nem Trianon a tragédia, hanem az, hogy a szomszédok nem tudtak megállni az etnikai határoknál, sőt Magyarországot mint mondtam teljesen le akarták gázolni. Köszi, Clemencau hogy nem engedted :-)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.10.11. 15:55:59

"Nem Trianon a tragédia, hanem az, hogy a szomszédok nem tudtak megállni az etnikai határoknál, sőt Magyarországot mint mondtam teljesen le akarták gázolni. Köszi, Clemencau hogy nem engedted :-)"

Mint köztudomású, az első bécsi döntés (Szlovákia déli része) elég pontosan követte az etnikai határt.
hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A9csi_d%C3%B6nt%C3%A9sek#Az_els.C5.91_b.C3.A9csi_d.C3.B6nt.C3.A9s
"Magyarország, az I. világháborút lezáró trianoni béke által elvett területeiből visszakapott 11 927 km²-t, zömében Csehszlovákia (pontosabban az akkor már autonóm Szlovákia) déli részét (lásd: Felvidék), benne Kárpátalja déli részével (Ungvár, Munkács, Beregszász környéke). Az 1941-es magyar népszámlálás szerint az átkerült 1 millió 62 ezer lakosnak 84%-a volt magyar és kb. 10%-a szlovák. (Az 1930-as – vitatott hitelességű – csehszlovák népszámlás szerint a magyarok aránya itt 57% volt.)

85 391 szlovák került át a magyar oldalra és kb. 67 000 magyar maradt a szlovák oldalon. (Emellett, a Szlovákiánál maradt 89 000 főnyi zsidók többsége is magyar anyanyelvűnek vallotta magát.)

A békeidőben született első bécsi döntést az európai nagyhatalmak (beleértve Nagy-Britanniát és Franciaországot) ekkor még nemzetközi jogi érvényűnek ismerték el. (Csak a II. világháború folyamán változtatták meg álláspontjukat.)"

AgentUngur 2007.10.11. 16:05:17

Ezt írtam fentebb én is "De azért, hogy az etnikai határokig, de nem tovább, kérte és elfogadta Magyarország a bécsi döntést, azért ne."

Akkor lenne komoly szégyellnivalónk a szlovákokkal szemben, ha tovább akartunk volna menni az etnikai határoknál. A magyar követelés azonban alapvetően reális volt, ami nem, azt nem is kaptuk meg.

gloire 2007.10.11. 16:30:06


Még egy apróság.
A határokat elsősorban a vasúthálózat, rajzolta ki,
Baross Gábor műve a még nem teljes, de vadonatúj
kárpátmedencei körvasút. Ezen felül Románia 4000
Ganz gőzmozdonnyal lett gazdagabb, ezek egy részét
a kilencvenes évekig használták.

Naívitás azt gondolni, hogy megállhattak volna a nemzetiségi
határoknál. Mindent vittek, bútort, gabonát, területet...
Én szerintem azért voltak ennyire gátlástalanok (tekintve, hogy
a Kárpátmedencei népek közt nem volt öldöklő, reménytelen
lövészárok harc és hasonlóak), mert mindent ki akartak hozni
a pillanatnyi helyzeti előnyükből, és maguk sem hitték, hogy
az új helyzet sokáig fennmarad, és hogy az ezeréves magyar
uralom, és kulturfölény megtörhet hosszútávon.

Félelmüket igazolták a bécsi döntések kevesebb mint két
évtized múltán, a sorsunkat végsősoron a kommunista és
fasiszta eszmék, az USA világhatalommá válása stb.
pecsételték meg, nem a helyi erőviszonyok, de ez
már egy másik történet...


Sárvári János · http://szlovenszko.blog.hu/ 2007.10.12. 15:10:05

Nyilvánvalóan a magyar és a szlovák népnek (vagy parlamentnek, ha úgy tetszik) is lenne miért bocsánatot kérnie egymástól.
Magyarországon ez nem is annyira nagy probléma a véleményem szerint, bár a magyar tankönyvek is megérnének egy kis felülvizsgálatot. A XIX. század második felében lezajló magyarosítás, a diszkriminációs intézkedések ugyan megfeleltek az akkori kor szellemének, de ez nem menti a korabeli magyar hatóságok cselekedeteit.
Ami miatt ódzkodni lehet a gesztustól, az a szlovák fél álláspontja. Az MKP első, kölcsönös kiegyezésről szóló javaslata idején két kormánypárt is kijelentette, hogy a szlovákoknak nincs miért bocsánatot kérniük. Nem vettem észre, hogy azóta felülértékelték volna ezt a vonalat. Ebben az esetben pedig úgy gondolom, hogy nincs értelme gesztust gyakorolni.

Velona 2008.01.29. 14:04:50

Nagyon sokszor, nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy még hol, hogyan foganja Európa és Hazánk sorát mérgezni az a történelem-tudat, amely nem valós események objektív elemzésén, hanem "mondákon" alapul. Gondalat-ébresztőnek szánnám pár probléma-felvetésemet:

(1) - A történelmi Magyarországon legkésőbb 1848/49-ben kiderült, hogy a magyar nép és más népek kapcsolata finoman szólva nem harmónikus. Sajnos az akkori magyar elit elkövette azt a hibát, hogy nem keresett és talált egy konszolidált megoldást, helyette ami volt az egy Pac Hungaricum volt.

(2) - Hasonló nagyságrendű hibát sikerült elkövetni az 1947-es Párizsi Békeszerződéseken is, amikor Csekszlovákiát és Jugoszláviát mint győzteseket kezelték, ezzel elfeledkezve az önálló Horvátország (NDH) és Szlovákia működéséről. Az sajnos süket duma, hogy ezeket az országokat a nyugati hatalmak nem elismerték el, ha másért nem, azért, mert a Bécsi döntéseket meg elismerték.

Velona 2008.01.29. 14:13:15

folytatva:

(3) - Sajnos soha senki nem tette fel igazán a kérdést, hogy miért vált lehetségesség, hogy 1938/43 között de facto Moszkvától Marseille-ig fekvő területek náci, illetve az ő szövetségeseik ellenőrzése alá került. Elég volt mindent németkre kenni, de ezzel el lehetet kendőzni a helyi kollaboránsok és az őket támogatók valós szerepét. Gondolom nem tévedek nagyot, ha azzal foglalom össze az ezzel kapcsolatos kialakult képet, hogy a "gaz németek mindenkit elfoglaltak, így a németek bűnösök, mindenki más áldozat". Mondjuk már ki végre, hogy a legtöbb országban volt egy nagyságrendjét tekintve ugyan marginális nácibarát réteg, amely viszont elegendő volt ahhoz, hogy inkább többé, mint kevésbé a hitleristák érdekei érvényesüljenek. És akkor még nem szóltam Hacha-ról, Tisóról, Pavelicről, stb.
süti beállítások módosítása