István király megérkezett Kolozsvárra
2010. augusztus 21. írta: Szálinger Balázs

István király megérkezett Kolozsvárra

  A tavalyi évben a kolozsvári Főteret jelentősen átalakították. Virágágyások (és persze gödrök) zsupsz, a helyükre kockakő, valamennyi szökőkút - más struktúrájú Főtér lett az eredmény, sokan fel is emelték a szavukat, hogy most már a Főteret is románosítják. A városvezetés arra hivatkozott, hogy a virágágyásos elrendezés miatt a tér nem lehet nagy városi rendezvények helyszíne. Azóta pl. a kolozsvári filmfesztivál (TIFF) nagykivetítős programjaival sikeresen tesztelték az új teret. A kockaköves terepről egyébként nem föltétlenül jut az eszébe az embernek, hogy meggyalázták a magyarságában, legfeljebb unalmas szar az egész, tényleg jobb volt régen.

  A becsomagolt Mátyású Főtér az I. Kolozsvári Magyar Napok egyik legfőbb színhelye. Nagyszínpad van itt a koncerteknek (Kaláka, Kalapos Band, Hot Jazz Band) és nagykivetítő - na, ezen volt látható tegnap este az István, a király eredeti, Koltay-rendezte felvétele. A rendezvénysorozat címerállata - ráadásul nem akármilyen gesztussal: László Noémi költő románra fordította a szövegkönyvet, és a román feliratozás igen-igen nagy fegyvertény. Amellett, hogy persze lehetett ebben megfontolás is a szervezők részéről: mégiscsak tudjuk, miről szól, a dátum mégiscsak a magyar állam ünnepe - ehelyett a tény helyett legyen inkább téma a román felirat. Plusz egyáltalán: mi a fene az, hogy nem ismerik a modern magyar kultúrtörténet egyik alapművét?

  És a végeredmény: a (Kolozsvárhoz képest khm… mégiscsak hazai pályát jelentő) Csíksomlyó után István, igen, a király: megérkezett Erdélybe. Hungarikumként, de nem kizárólagos magyar örömként. 2010. augusztus 20-án. Egy igazán emlékezetes estén, akármilyen barom módon hangzik is.

  A tömeg olyan háromezres lehetett (nem rossz az), és bizony hallottam román mondatokat. A románok ugyanis kíváncsiak ránk. Lényegében erre is épül ez az egész magyarnapozás. Az említett TIFF-en talán nyár elején ugyanitt vetítették le az Almási Tamás-féle remek Puskás-filmet, és ott még több volt a román. Egyik legfőbb érzésem, hogy az elmúlt tíz évben sok dologra rájöttek, amire mi még nem. A taxis ma kézzel-lábbal igyekszik megértetni magát, ha magyarországi turista ül be mögé - tíz éve ez nagyon nem így volt. A kisebbség, a szomszéd nép: érték, ez a nagy román újkori felismerés (ami, tegyük hozzá: azért még nem mainstream-szinten tapasztalható, de vanni van). Nem biztos, hogy amiatt kezdtek el kicsit bírni minket, mert olvasták István király intelmeit, szerintem saját ötlet. Fiatal génvilágú, ügyes, bizonyos dolgokban nálunk sokkal nagyvonalúbb nép.

  Azért nem minden fenékig tejfel. A valahogy pont a Magyar Napok idejére intézett Főtér-felújítás mellett említsük meg, hogy a tér körüli forgalmat nem állították le a vetítés alatt, a tér lámpáit nem kapcsolták le (a nyár eleji filmfesztiválon igen!), és a vászon képe nem volt az igazi. Ráadásul a szervezőknél tíz órakor megjelentek a zsandárok, hogy tessék azonnal leállítani a vetítést, mert lejárt az engedélyük. Ami nem igaz, mert a Magyar Napok tizenegyig kapott engedélyt hangoskodásra. Szomorú, hogy Kolozsvár RMDSZ-es alpolgármestere, László Attila (a Magyar Napok egyik főszervezője hivatalosan az RMDSZ!) a főtéri Corso kávézó kiülős helyén ült, háttal a tömegnek, és amikor a szervezők megkérték, hogy beszéljen már a drága rendfenntartókkal, csak nagy nehezen vette föl a telefont. A vetítés éppen 11 előtt ért véget, Istvánt megkoronázták, a talpnyalók is megkapták a birtokokat, Gizella lenyugodhatott.

  Egy embernek sajnos tönkretettem a napját: halványan azon lamentáltam, hogy az István, a király sztorija (és egy-egy vezérmondat) mennyire konnotál az '56-os eseményekkel, és ez mennyire véletlen. A leányka elkenődött egy csöppet, más arccal ízlelgette a fejében évek óta élő mondatokat, de a végére lekopott róla minden egyéb értelmezés: egy remekművel nincs mit csinálni, pláne nem kell firtatni a születésének körülményeit, ha egyszer remekmű. És ebben egyet is érthetünk. Minden, Magyarországon élő értelmezés lekopik itt: az István, a király Erdélyben tényleg az összetartozás rekvizítuma, és tényleg tilos belekérdezni a pitiáner magyarországi aggyal.

  A városon halványan azért érződik, hogy magyar napok vannak - de a tegnapi vetítés után főleg. A vetítés: igazi ünnep volt. A tömeg a lefújás után azonnal szétszéledt, és eloszlott az ismert magyar szórakozóhelyeken. A Bulgakovban és a Spritzben alig lehetett lépni a vetítés után félórával. Az István, a király közönsége túlnyomóan fiatalokból állt. Van remény: a tavaly már elsiratott Főteret is visszavettük egy estére.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr812236956

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nullnick 2010.08.21. 15:49:55

MI EZ A ZAGYVASÁG?

"Virágágyások (és persze gödrök) zsupsz, a helyükre kockakő, valamennyi szökőkút - más struktúrájú Főtér lett az eredmény,"

a "valamennyi" az "néhány" akar lenni?

"A rendezvénysorozat címerállata - ráadásul nem akármilyen gesztussal: László Noémi költő románra fordította a szövegkönyvet,"

Lázló Noémi egy "címerállat"?

Aki nem tud magyarusul ne beszéljen magyarusul.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.08.21. 15:57:53

kalandos az élet a kincses kolozsvárott /sic!/! nemzeti giccsfilm, tízkor fájrontot rendelő zsandárok, pedig nem is.
nemzeti paralimpia.

nullnick 2010.08.21. 16:08:07

@Grift:

azt a 2. bécsi döntést azért jó lenne visszakapni, ha már dél-erdély románok harmincadjára került is

Téglagyári Megálló 2010.08.21. 16:25:28

Frumoasa Ungarie, dulce tera!

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.08.21. 17:53:57

@Grift:
Ez olyan "ha van rajta sapka, ha nincs" hozzáállás.

Mondjuk Szatmárnémetiben a Partiumi Magyar Napok elnevezésű rendezvényt idén rendezik kilencedik alkalommal, Kolozsvár kicsit le lenne maradva, ha nem lenne mondjuk a Mátyás Napok ott megrendezve tizennyolcadik éve.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.08.21. 17:58:52

@Talon Karrde:
nem, nem olyan. vicces az egész. a giccs is, a nyivákolás a zsandárok miatt, meg az, hogy a magyar vasutas szurkolói románul szurkolnak a magyar csapatnak. :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.08.21. 18:02:00

@nullnick:
nem lenne rossz, ha a kolozsváriak szeretnék, de nem szeretnének magyarvilágot, hanem erdélyit, sosem szerettek volna. legfeljebb jobb volt, mint a románvilág. aztán akkor sem lenne rossz, ha románia egyik legborzalmasabb, szinte dél-amerikai városává tett iszonyvárosában le lehetne bontani mindent ami a románok óta épült, meg kibaszni kétszázer románt, meg ilyenek. :)

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.08.22. 14:17:54

@Grift: LOL már

A "magyar csapat":
44
Eduard Cornel STĂNCIOIU

1
Nuno Claro SIMOES COIMBRA

33
Boris PESKOVIC

4
Cristian Călin PANIN

20
Ricardo Manuel FERREIRA DE SOUSA

2
Antony DA SILVA

15
Hugo Da Silva ALCANTARA

66
Curitiba Fraga EDIMAR

23
Leonardo Henrique VELOSO

13
Felice PICCOLO

24
Ionuţ Alin RADA

55
Pereira DIOGO Nuno Miguel

6
Gabriel MUREŞAN

31
Daniel Ricardo DA SILVA SOARES

19
Juan Emmanuel CULIO

18
Sixto Raimundo PERALTA

28
Koumatien Emmanuel KONE

7
Emil Cosmin DICĂ

22
Ioan HORA

8
Kisoka Jeadot KIVUVU

16
Rafael BASTOS

10
Ioan Ciprian DEAC

5
Yssouf KONE

9
Lacina TRAORE

85
Cristian Ionuţ BUD

32
Saşa BJELANOVIC

na ez volt a WICC

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.08.22. 14:33:05

@Talon Karrde:

most maga adja a hülyét. ez egy magyar múltú klub, magyar tulajdonossal, a magyarok magyarnak érezték. aztán jók lettek, bajnokok, és megszerette a helyi oláhság is, és elkezdtek nekik szurkolni. aztán mikor megerősödött az oláh szurkolótábor, akkor befenyítették a magyarokat, hogy nem szurkolhatnak magyarul, csak románul. és most a büszke magyarok, igazolva, hogy puliszka nem robban, bőszen szurkolnak románul. hát basszák meg. gyáva szarok.
nekem legalábbis a székelyek így mesélték. :)

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.08.22. 19:28:25

@Grift:

Mese-mese-meskete,
tehén-segge-fekete.

segabor 2010.08.23. 06:43:32

Én csak egy kávét kérek.

palostrend · http://palostrend.hu 2010.08.23. 21:41:46

Youtube - Pálos Trend: Magyar Jézus

Horváth István keszthelyi plébános 1827-ben kelt levele Villax zirci apáthoz

Horváth István keszthelyi plébános 1827-ben Villax zirci apáthoz írt levelében azt a kijelentést tette, hogy „Arra a soha nem képzelt meggyőződésre jutottam, hogy a Mindenható az első emberben magyart alkotott, de ne gondold, hogy megháborodtam, mert hála Istennek, eszem még ép és szigorú kritika szerint ítél.”

Horváth István akkor már híres történész volt és minden kijelentésére felfigyeltek és - bár ezt csak bizalmas magánlevélben írta - az Apát úr úgy látszik, minden rossz szándék nélkül megbeszélte barátaival. Aztán már semmi sem állíthatta meg a gúnyolodó és rosszindulatú pletykát, hogy: „Horváth mindenütt magyart lát és szerinte az Isten még Ádámmal is magyarul beszélt.”

Habár Horváth nem ezt mondta, feltehetjük a kérdést: mennyiben lett volna igaza, ha ezt mondta volna? Mivel pap volt, a Bibliát behatóan tanulmányozta, mégpedig nemcsak szó szerint, hanem értelem szerint is. Nem volt neki nehéz megállapítani, hogy a bibliai „Teremtéstörténet” elsőkönyvének első tizenegy fejezetében (Mózes L Könyve l -I1. rész) csak egy népről van szó, mégpedig Ádám nevében, a madai Mada nemzetről. Ádám nevét a Genezis írói az általuk legrégibbnek ismert MADA nép nevének visszafelé olvasásával képezték.
Ebben van a felelet Magyar Adorján történészünk részére, amikor azt, írja: „Nehéz lenne megállapítani, hogy mi indította Horváthot ennek az annyit hánytorgatott mondatának a megírására.”

Jekuda rabbi azonban a Talmud Sanhedrin 38. b. lapján Horváth Istvánnak és Sir Bowringnak ad igazat, mondván, hogy: „Az első ember arameus nyelven beszélt.” Az arameus nyelv pedig a suméri szittya nyelvnek egyik nyelvjárása, tájnyelve volt, amelyet a Názáreti Jézus is beszélt, mint anyanyelvét.

Az ótestamentumi Genezis (Mózes 1. Könyve 11. rész, 1. verse) szerint Nimród idejében még „Mind az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde vala.” Tehát - ha a Bibliát szó szerint vesszük - Ádámmal az Isten csakis ezen az egy nyelven, vagyis a bibliai területen a „bábeli nyelvzavarig” egyedül létezett madai nyelven beszélhetett. Ábrahám, a zsidó nép ősapja még jóval ezután született (Mózes I. könyve, 11. rész, 26 vers) - habár őt is csak kölcsön vették az átírók. Mondhatná valaki - és mondják is -, hogy mindez csak mítosz, legenda, tehát nem kell szó szerint venni. Ez igaz. De a történészek és régészek szerint a mítoszokat és legendákat komolyan kell tanulmányozni, mert mindegyiknek van valami történelmi háttere. A nagy régészeti leletek csaknem mind a mítoszok és legendák adatai alapján lettek felfedezve. Nagyon sok éppen a Biblia adatai alapján, mely szerint Európa, Dél-Szibéria (Turán), Elő-Ázsia és Észak-Afrika őslakói mind Ádám és unokája, Noé gyermekeinek leszármazottai, akiket hívhattak sokféle néven, de származásuk azonos, vagyis méd, mada, mert az ótestamentumi írók Ádám nevét az általuk akkor legrégebbinek ismert mada nép nevének visszafelé olvasásával alakították.

A mada nép etnikuma, nyelve pedig azonos volt a Hórita- Arámi- Suméri szittya nyelvvel, amelynek országonként lehetett más és más nyelvjárása, de az anyanyelv, a gyökér azonos. Ma már a legvaskalaposabb „szentírásolvasó” is tudja, hogy a bibliai Genézis nem teremtéstörténet, hanem az emberiség történelmének csak egy kis része, amely a szkíta- madai népnévből mitologizált Ádámmal kezdődik és Noén és fiain, valamint unokáján, Nimródon keresztül a „bábeli nyelvzavarig” egy magyar őstörténelem. Ugyanis a „Vízözön” is, akár a bibliai Noéra, akár a Krámer professzor szerinti Ziusudra soméri királyra, akár a Berossos káldeai történész által említett Ardatas király fiára, Xsisustrosra nézünk, mindegyik a mi kushita és sumér szkíta népünkkel kapcsolatos. Történelmi tény, de ellenkezik a krisztiánizmus alapjának, az Ótestamentumnak nevezett zsidó mitológia tendenciájával, az Úr „Ábrahámnak tett igéretével”, miszerint a zsidóknak adja egész Elő-Ázsiát a Nílustól az Eufráteszig, és Kánaánt a Hitteusokkal és a Jebuzeusokkal együtt. (Móz. I. könyve, 15. rész, 18-21. vers.)

A szentírót az nem zavarta, hogy Isten már párezer évvel előbb szövetséget kötött Noéval, mielőtt a bárkába küldte őt, de nem ígért neki semmit, hiszen minden az övé volt - csak életben maradást.
Ha egyszer az egész Bibliát a történelmi valóságnak megfelelően átírnák, az egy magyar őstörténelemkönyv lenne, amely a magyar nemzeti vallás alapja, Ótestamentuma lenne, és alapjaiból forgatná ki az egész „Judeo-Christiánizmust”. Ezért nem akarják az illetékesek és illetéktelenek megreformálni a Bibliát.

Még más nyomós okuk is van a misztifikációra, történelmi, nemzeti tudatunk elnyomására, nemzeti származástudatunknak kizárólagosan a „finnugorizmusnak” nevezett hipotézisbe való bezárására. Ez pedig az, hogy ne menjen át a köztudatba az a történelmi tény, hogy „utolsó honfoglalásunk” törzsszövetségének egy része, közöttük éppen az „Árpádi törzs” a Kaukázustól délre eső területeiről származott, mely terület Arméniát és Szíriát is magába foglalta, közepén Adiabene tartománnyal és a Van-tó központú tartománnyal. IV. Béla királyunk felesége: Laskarish Mária ide küldte Ottó frátert három társával, hogy keresse fel az ő itt élő rokonait. Ottó fráter a maradvány-magyarokat 1233-ban még itt találta és vélük magyarul beszélt. De misszióját nem teljesíthette, mert a tatárok betörése elől menekülnie kellett. (Dr. Fehér M. Jenő: Exodus Fratrum 97-101. oldal)
Ft. Lukácsy Kristóf 1870-ben kiadott „A magyarok őselei, hajdankori nevei és lakhelyei” című könyvében, örmény kútfők alapján, szintén a magyarok ittlétéről ír.

Dr. Fehér Mátyás: Magyar történelmi szemle: II. évfolyam 2. számában írja, hogy Örményországban és Kurdisztánban még a tizenhetedik században is voltak jelentős létszámmal magyarok. Egyik királyuknak, Patatuának sírját itt, a Kaukázustól délre, az Urmia tótól nem messze tárták fel a régészek, a Kr. e. hetedik századból. (Dr. Déry Zoltán: A magyarok elnevezés és azonosítása.)

Dr. Georges Rouw, francia történész: „Ancient Íraq” című könyvében a 382. oldalon azt írja, hogy az Arsacida uralkodók tehetséges arisztokratákkal kormányozták ezt a területet, megengedve vazallus királyságok kialakulását, mint például Osrhoene, Adiabene és Characene, és hogy az „Arszákok és vazallusaik gazdagok voltak, mert ellenőrzésük alatt tartották Ázsia és a görög-római világ közötti kereskedelmi utakat. Az AR-SAC név azonos a Saca-Szkíta népnévvel. Ez a terület a Kaukázustól délre tele van magyar helységnevekkel. Ami minket mai tárgyunk szempontjából leginkább érdekel, az az Adiabene királyság és kapcsolt részei: Arpadu, Emese, Hunor, Karsa (Kars), Van-tó, Arpachia és Nimrud városokkal. Erről a területről húzódtak fel az „Árpádi magyarok” a Kr. u. ezredközepén a Kaukázus északi oldalára, ahol a VIII. században már törzsszövetségben éltek a kazárokkal.

Dienes István A honfoglaló magyarok című finnugorista és szlávofil szellemben megírt könyvében (Corvina Kiadó; Budapest, 1972) közölt térképén, a „Honfoglalás” előtti időből még kénytelen kimutatni a szavárd magyarokat, de ő úgy állítja be, mintha azok a Kaukázus-hegység középső, legmagasabb részén keresztül húzódtak volna le délre. Pedig ennek éppen az ellenkezője igaz.
Az egyébként szépen illusztrált könyvnek értékét lerontja a 70. oldalon közölt térképével, amelyen „arab, normann és magyar kalandozások a IX-XI. században” címmel az ezer évvel későbbi „trianoni Csonka-Magyarországot” mutatja. Tápot adva ezzel az oláhok, szerbek, szlovákok és németek területrabló ösztönének.

Honszervező Árpád apánkban és családjában még élénken élhetett őseiknek szavárd múltja, mert Bulcsú és Tamás Árpád házi hercegek bizánci látogatásukkor a császár előtt „Szabartói Aszfaloi”-nak mondták magukat, ami körülbelül „Szavárdi Lovag” jelentésű. („Szabír-tói ősföldi” is lehet.)

A Bécsi Képes Krónika, a Thuróczy Krónika és más eredetmondáink szerint is Árpád ősei (csak a jelesebbeket felsorolva) a következők voltak: Álmos, Előd, Ögyeg, Ed, Csaba, Atilla, Bendegúz, Torda, Szemeny, Ethei, Opos, Kadocsa, Berend, Zultán, majd Bulcsu, és akikről még Noéig meg kell emlékeznünk: Badli (Budli)... Kattar... Hunor... Nimród, Kush, Jáfet és Noé, és tovább a Biblia szerint Lámekh, Mathusalem, és így tovább, még hat nemzetségen át, egészen Ádámig. A Biblia és krónikáink az itt fel nem soroltakkal együtt ötvenkét személyt mutatnak ki, melyeknek jelentős része nemzetségnév is, illetve dinasztia alapítói név. Tehát az Árpádi családfa gyökerei több ezer évre nyúlnak vissza.

Árpád, népével a Kárpát-medencébe érkezve kijelentette, hogy az ő ősének, Atilla királynak hagyatékaként, örökség jogán vette birtokba a Pannon-Avar-Hun-Magyarok ősi földjét.

Iskoláinkban, amikor még magyar történelmet is tanítottak, azt mondták tanítóink, tanáraink, hogy Atilla származási helye nem ismeretes. Pedig ha ő Nimródi leszármazott, akkor legokosabb, ha Nimród földjén, Sineárban, Sumérban keressük szülőföldjét. Kálti Márk Képes Krónikája erről a következőket írja: „Atilla, Isten kegyelméből Bendegúz, fia, a nagy Magor unokája, ki ENGADI-ban nevelkedett, a hunok, médek, gótok, dákok királya”, stb. A Kézai Krónika pedig azt írja, hogy Atilla és népe a médek módján ruházkodott. Tehát akár nevelkedési helyét, akár viseletét tekintjük, mindkettő az Árpádi nép ősi lakhelyére, a Kaukázustól és a Káspi-tengertől délre eső területre, Nimród birodalmára mutat.

Ft. Szelényi Imre a Pannon nép eredetéről írt értekezésében szintén azt írja, hogy Árpád törzse az Orontes és Eufrates felső folyása közötti Arpaduból jött. Ettől délnyugatra volt Emese (Ma Homs?) városa. Árpád nagyanyjának neve szintén Emese volt. Az csak természetes, hogy az Árpádi nép északra húzódása nem egyszerre történt, hanem kisebb-nagyobb csoportokban, és évszázadokat vehetett igénybe.
Itt most vissza kell térnem a központi fekvésű Adiabene kiskirályságra. Miért? Azért, mert nemcsak Árpád családjának vannak adiabenei vonatkozásai, hanem a Nimródiak másik nagy egyéniségének, az „Isten Fiának” a Názáreti Jézusnak is.

Mariell Wehrlyv Frey Jesat Nassar, Genannt Jesus Christus című, 1966-ban írt művében bőven kitér Jézus származására is. Frey tulajdonképpen a Mamrejov testvérek apjuktól örökölt kutatási

eredményeit - miután azokat Dr. O. Z. A. Hanish zend főpap átnézte, véleményezte és angolra fordította - dolgozta fel. Mamrejov atya, aki a pravoszláv egyház megbízásából végzett vallástörténelmi kutatásokat és éveken át gyűjtötte az anyagot Szíriában, Palesztinában és Egyiptomban, végül feleségével együtt a Szentföldön telepedett le és gyermekei is ott születtek. Kompetenciája tehát úgy őneki, mint Dr. Hanishnak - aki a teheráni orosz nagykövet fia és főrangú zarathustrián pap volt - kétségtelen.

A hatalmas, kétkötetes műből minket most csak Jézus származása érdekel, miszerint Jézus anyja Mária: Nakeb adiabanei királyi herceg és Grapte charaxi hercegnő leánya volt, kikről az apokrif iratok Joaquim és Anna néven emlékeznek meg. Azonban mindketten Pártos birodalmi hercegek voltak, erős zsidó kapcsolatokkal és szoros összeköttetésben Nagy Heródessel, aki szintén

nem volt zsidó, hanem a rómaiak által Júdea királyának kinevezett prozelita, idumeai hórita. A Smith's Bible Dictionary szerint Charax azonos a Jeruzsálemtől nyugatra eső Charasim nevű völgy által uralt területtel. Így tehát Jézus anyjának, Máriának ott örökölt érdekeltsége, birtoka volt.
Az Evangéliumok és egyéb kutatási eredmények szerint Jézus Mária fia volt. Az a kérdés, hogy apja a „Szentlélek”, vagy Jusef Pandan, vagy a nagy Heródes egyik fia, akit már Mária állapotos korában kivégeztek, most nem tárgya értekezésünknek.

Jézus a keresztrefeszítés után, felgyógyulva Galileába ment, bizonyára édesanyjához. De itt sem érezhette magát biztonságban, és elindult észak felé. Pál apostol már Damaszkuszban érte utol, ahol ő Jézus híve lett. De mit keresett Jézus északon? Bizonyára adiabenei királyi rokonait. És, hogy oda el is érkezett, azt bizonyítja Dr. E H. Hassnain; a srinagari egyetem történész-professzora, három japán egyetemnek díszdoktora, és a chicagói Anthropológiai Kutató Konferencia tagja, aki szerint Jézus a keresztrefeszítést túlélve és sebeiből felgyógyulva, a kashmíri fehér hunok földjére, Srinagarba, Indiába vándorolt. De először egy nagy kitérővel felment Arméniába, a professzor térképvázlata szerint először Nusaybinba, ami megfelel Adiabenének, majd onnan még északabbra, körülbelül a mai Jereván környékére és mindenütt elkezdett prédikálni. De milyen nyelven? - kérdezheti valaki. Arméniában természetesen arameus nyelven, ami származása révén neki anyanyelve volt. De itt sem maradhatott, mert prédikációit a hatalmasok lázításnak vették. Innen tehát elvándorolt Srinagarba. Útjára elkísérte őt Tamás apostol és egy Mária nevű asszony, aki útközben Ravalpindiben meghalt. A továbbiakra most nincs helyünk kitérni.
Vessük fel inkább a kérdést, hogy milyen nyelven beszélt a magyar történelem másik nagy alakja: Árpád és az Árpádi törzs?
Egyes történészek azt mondják, hogy bizonyára valami türk nyelven. Van, aki azt mondja, hogy hun nyelven. Csak éppen azt nem akarják mondani, hogy arameus nyelven. Jézus anyanyelvén. Pedig ez volna evidens, hiszen Árpád nagyanyja, Emese egy adiabenei hercegnő volt.

Amikor Anonymus: Gesta Hungarorumában azt írja, hogy „Anno Dominice in carnationis DCCXVIIII-o Ugek ... longo post tempore de genere Magog regis erat quidam nobilissimus dux Scithie, qui duxit sibi uxorem in Dentumoger, filiam Eunedubeliani ducis nomine Emesu, de qua genuit filium, qui agnominatus est Almus... „ A fordítók nem tudják értelmét adni az
„Eunedubeliani” szónak, mert azt személynévnek veszik, holott az egy hibásan írt helyhatározó és jelentése: „adiabene-beli”. A mondat helyes értelme tehát a következő: „Urunk megtestesülésének 819. esztendejében Ügyek, Szhkítiának ... Magóg király nemzetségéből való igen nemes vezére, Dentu Magyariában feleségül vette az Abiabene-beli vezérnek Emese nevű leányát. Ettől fia született, aki Álmusnak neveztetett...”

Mindezekből az is következik, hogy az „Árpád-ház” és az adiabenei királyi „ház” között közvetlen rokonság állt fenn, és így a két királyfi, Jézus és Árpád vérrokonok voltak és mindketten az arameus nyelvet, „Az Ige nyelvét” beszélték, amelyen Isten is beszélt Ádámmal.

Mindezek után, érthető, hogy miért kellett az Árpádok családfájának „utolsó aranyágacskáját” is letörni. Az akkori hatalmasak nem bírták volna elviselni azt az igazságot, hogy Jézus királyfi és Árpád király ugyanazon családfának „aranyágacskái” voltak.

VAJON A MAI HATALMASOK ELBIRJÁK-E
?? :! :k:

Főként akkor ha hamarosan megtudják majd, hogy JÉZUS SZÍRIUSZI VÉRVONALA még mindig ÉLŐ VÉRVONAL:! :§

Tiha 2010.08.24. 19:47:05

Itt az én értékelőm 10 pontban (5 dícséret, 5 építő kritika):

KMN: ahol csillogott, és ahol még csiszolható

manna.ro/bedaralo/kolozsvari_magyar_napok_listazva_2010_08_24.html
süti beállítások módosítása